Luca sulija

Luca egy nemzetközi iskolába jár, ami a brit tantervet követi. A brit oktatási rendszer az egyik legmagasabb akadémiai szintet képviseli a világon, ezért az itt szerzett bizonyítványt mindenhol elismerik. Ez egy magánintézmény, tehát tandíjat kell fizetni. A nemzetközi iskolákba (matek, angol és néhol természettudományos) felvételi után juthatnak be a diákok, valamint a szülők és a gyerekek egy informális beszélgetésen vesznek részt az igazgatóval.A tanulók nagy többsége spanyol. 

A sziget lakosságához képest sok nemzetközi iskola működik itt, gondolom mert felismerték, hogy nagy igény van rá. Többsége brit, de van amerikai, német és francia iskola is, sőt a sziget déli részén skandináv intézmény is működik.

School bus

A nemzetközi iskolák nagy része a sziget északi részén épült, a főváros környékén. Iskolabuszok szállítják oda a gyerekeket reggelente és hozzák vissza őket délután. Luca iskolájában a tanárok többsége anyanyelvi angol, ezért is szerettük volna, ha Luca ilyen suliba jár. A barátai között van spanyol, brit, német és lett nemzetiségű. Ők nem egy osztályba járnak és nem is egy évfolyamra, csak így verődött össze a társaság, akik együtt töltik a hosszabb ebédszüneteket és összejönnek sulin kívül is.

A Halloween bulin

Ez az iskola 2-19 éves korig fogad gyerekeket. Luca évfolyamán két osztály van. Az osztálya 22 fős, ebből csak négy diák nem spanyol és hasonló az eloszlás a másik osztályban is.

A napot az osztályfőnökükkel kezdik a gyerekek 8:35-8:50-ig, amikor a létszámellenőrzés és a fontosabb infók megosztása zajlik. Az első óra 8:50-kor kezdődik. Minden nap hét órájuk van, amik között nincsenek szünetek és nem szól a csengő, de van tízórai szünetük és egy majdnem egy órás ebédszünetük. Az órák 50 percesek, ötöt tartanak ebéd előtt és kettőt ebéd után. A nap 15:45-kor végződik.

Házi feladatot kapnak, de nem egyik napról a másikra, hanem kb. egyhetes határidővel. A számonkérések írásban történnek, de nem rendszeresen, csak egy-egy nagyobb téma végén. Betűvel és százalékkal jelölik az eredményt, amiről csak a diák értesül, mondván, hogy ez a diáknak szól, nem a szülőnek.

Az év három harmadévből áll, amiknek a végén kapnak egy összefoglalót a teljesítményükről. Ezt megkapják a szülők is e-mailben. Ezt követően tartanak egy nagy fogadóórát, amikor beszélhetünk a tanáraival. Ha egy gyerek tanulmányai nem az elvártak szerint alakulnak, akkor behívatják a szüleit a tanulóval együtt és közösen elbeszélgetnek arról, hogy min kellene változtatni a fejlődés érdekében. Ha a szülők, ezeken az alkalmakon kívül, szeretnének kapcsolatba lépni egy tanárral, akkor azt az iskola központi e-mail címén keresztül tehetik meg. 

Beszéltem Lucával és a barátaival arról, hogy mit gondolnak a tanáraikról és megerősítették, amit tapasztaltam fogadóórán is, hogy a többségük nagyon kedves és támogató. Partnerként tekintenek a diákokra és a szülőkre is, hiszen közös a cél.

Lucának nincsenek könyvei, Chromebookon tanulnak, azon kapják a házit is és minden információt a tanároktól. Füzeteik vannak, ezeket az iskola biztosítja nekik. Valamint kapnak egy, az iskola logójával ellátott, kis naplót, amiben minden tudnivaló benne van az iskolai évről, a szabályokról, benne van az órarend és ebben gyűjtik a házpontokat is. Ezeket a tanárok bélyegzik be nekik. 

Házpontot gyűjthetnek a megfelelő megjelenésért (egyenruháért), hiánytalan felszerelésért, az órákon való aktív részvételért és a jó viselkedésért. Luca az első és a második harmadévben is díjazott volt, erről minket is értesítettek. Jutalmul a harmadévek végén a díjazottakat elviszik valahová, míg a többiek maradnak az iskolában.

Az iskola nagy hangsúlyt fektet a diákok mentális egészségére. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy a gyerek jól érezze magát, megtalálja a helyét, kihozza magából a legtöbbet és magabiztosan vághasson neki az érettséginek. Van kidolgozott mentor programjuk, ami arról szól, hogy az idősebb diákok segítik a kisebbeket. Lucát egy tizenkettedikes, magyar lány mentorálta a kezdetekben. Több iskolapszichológus is a diákok rendelkezésére áll, bármikor megkereshetik őket, ha úgy érzik, szükségük van rá.

A tizedik és a tizenegyedik évfolyam az érettségire felkészítő két éves program. A 11. év végén teszik le a GCSE vizsgákat, amit egy szintén két éves, egyetemre felkészítő program követ. A tantárgyak köre itt már leszűkül. A diákok azokba a tantárgyakba mélyednek bele, amiket ők választottak és amiből A-level vizsgát szeretnének tenni. Ezzel juthatnak be az egyetemekre.

A középiskolások minden év végén Cambridge nyelvvizsgát tehetnek, amire az iskolában felkészítik őket. A végére eljuthatnak a C2 szintre, ami a legmagasabb, anyanyelvi szint. A diákok spanyolul tanulnak még, ezen kívül választhatnak németet vagy franciát. Mivel itt az idegen nyelvek (így többes számban) tanulását már kisebb korban kezdik a gyerekek, ezért Luca nyelvtanárainak el kellett külön magyarázni, hogy miért van kilencedikesként kezdő szinten az adott nyelvből. Elmondtuk, hogy Magyarországon a gyerekek nyolcadikig csak egy idegen nyelvet tanulnak az állami iskolákban és ez általában az angol.

Szerencsére a bizonyítványukban nagy hangsúlyt kap az ‘Effort’ és ezt minden egyes tantárgyból értékelik is a tanárok. Ez azt jelenti, hogy a diák mennyi erőfeszítést tesz az eredményei eléréséhez. Olyasmi, mint a szorgalom jegy otthon, csak tantárgyakra lebontva.

Itt is vannak fegyelmi fokozatok a szóbeli figyelmeztetéstől a kizárásig. ‘Referral’ jár már az egyszeri házi feladat hiányért, ha spanyolul szólalsz meg órán, többszöri felszerelés hiányért vagy rossz viselkedésért többszörös figyelmeztetés után. Ez azt jelenti, hogy ebéd után, amíg a többiek szüneten vannak, be kell vonulni egy kijelölt terembe fél órára, ahol egy esszét kell írni egy adott témáról. Ezután is vannak fegyelmi fokozatok, amikor benn kell maradni az iskolában pénteken, tanítás után, egy órát, majd szombaton délelőtt egy órát. Ezután jön az 1-3 napos felfüggesztés, majd legsúlyosabb esetben a kizárás az iskolából.

School, school, school...

Érdekesség még a közösségi szolgálat, ami itt is kötelező. Kilencedikben ez hat órát jelent egy tanévben. Ezt Luca már teljesítette. Jelentkezett beach cleaning-re, vagyis tengerparti szemétszedésre, amit az iskola és az Oceans4Life nevű non-profit szervezet együtt szervezett nekik. Luca nagyon élvezte ezeket a programokat. Osztálykirándulások nincsenek. Az évfolyamuk az idén olaszországi körútra megy egy hétre.

Összességében bevált ez a suli, de azt látom, hogy Luca életkorában már sokkal nehezebb becsatlakozni és megfelelni a követelményeknek, mint azoknak a gyerekeknek, akik ebben az iskolarendszerben nőttek fel. A kihívások ellenére is az a véleményem, hogy megérte! Luca azt üzeni, hogy egyetért!

Írhatnék még annyi mindenről, de már így is hosszúra nyúlt a cikk. Ha gondoljátok, akkor írjatok kommentben!

Beach cleaning
Kanári napló
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.