A nyelviskola
Visszaülni az iskolapadba közel ötven évesen felszabadító érzés, időutazás, agytréning. Heti kétszer járok délelőttönként, szeptember óta. Lehetett választani normál (2×2 óra) vagy intenzív kurzus (4×2óra) közül. Én az előbbit választottam. Jól tettem, mert így is fel kell kötnöm a gatyám, hogy tudjak haladni a jobbakkal, akiknek több idejük jut a tanulásra. Több időpont közül lehetett választani attól függően, hogy milyen napokon, délelőtt vagy délután érsz rá. Amikor kiválasztottam a délelőtti órákat még nem dolgoztam. Most már igen és pont úgy jött ki, hogy délután tartom az angol órákat, így tudom folytatni a spanyol tanulást. Ez egy állami nyelviskola, több is van belőle a szigeten. Ez azt jelenti, hogy jelképes összegért tanulhatod a nyelvet egész tanévben, anyanyelvi tanártól, a spanyol állam támogatásával. Lehet még választani angol, német, francia, olasz, orosz és arab tanfolyamokat különböző szinteken. Én kezdőre járok és annak ellenére, hogy nem tudok annyi időt fordítani a tanulásra, amennyit kellene, sokat fejlődött a spanyol nyelvtudásom.
Gyönyörű ez a nyelv, de nem könnyű. A tanárom, Beatriz, szigorú, de nagyon jó fej. Jó a humora, laza, de ha valaki nem ír házit vagy nem tud valamit, amit már kellene, akkor jaj neki! Minden órán elismétli, hogy „Practicar, estudiar, muy importante.” A csoportom multikulti, a világ minden részéről összegyűltünk, az afrikai diákoktól a német, amerikai, orosz nyugdíjasokig, lányok, fiúk, nők, férfiak, anyukák, apukák. Nagyon vegyes a társaság. Pedig azt hittem, hogy én majd idősnek számítok ott. Az én csoportomban legnagyobb létszámban ukránok vannak és nincs magyar rajtam kívül, de járnak magyarok más csoportokba és hallottam, hogy valahol például az olaszok vannak többségben. Ez változó. Az iskolai órákon kívül a nyelviskola sokféle programot szervez a diákjainak, amiről e-mailben kapunk értesítést. Nagyon szeretek ebben a közegben lenni. Színes, izgalmas és ami fontos, hogy nem számít honnan jöttél, milyen a bőrszíned, vallásod, hány éves vagy. Mindenkinek egy a célja, hogy megtanuljuk a nyelvet és ezért tudunk együtt dolgozni. Ugyanazon a poénon röhögünk, megtapsoljuk, ha valaki jól teljesített a teszteken vagy jól sikerült a szóbelije, együtt énekelünk a szülinaposoknak. John Lennon Imagine című dala jut eszembe erről, ami az egyik nagy kedvencem. Ha így működne a világ, mint ahogy mi vagyunk ebben a kis közösségben, akkor nem lenne semmi gond.
Két csoporttársammal lett szorosabb kapcsolatom, akikkel néha elmegyünk kávézni és akkor sokat beszélgetünk az itteni életünkről és arról, hogy mi a helyzet a saját országainkban. Sanna, egy finn, harmincas anyuka, Mai egy kínai, negyvenes anyuka. Én pedig egy magyar, közel ötvenes anyuka. El sem hiszem, hogy jobban el tudok beszélgetni velük, mint sok honfitársammal. Talán a nyitottság a fontos, az elfogadás, a kíváncsiság egymás iránt. Keresem a titkát. Addig is: Hasta la vista!
